Szálláshely leírása
Családoknak is ideális
Balatonbogláron, a Gömbkilátó szomszédságában, közel a Balatonhoz egész évben várja sok szeretettel vendégeit a megújult Atlantika Apartman. Az apartmanház rendezett, szép, csendes utcában található. A házat gondozott kert veszi körül kialakított bográcsozóval, grillezési lehetőséggel, napozóágyakkal.
Az épületben két földszinti és két emeleti, két-két szobás apartman található, minden szobához saját fürdőszoba, minden apartmanhoz két terasz és felszerelt konyha-étkező tartozik.
Nagyon szívesen látjuk a kisgyerekes családokat is. A földszinti két apartmant bababaráttá alakítottuk. Itt mindent biztosítunk, amire babás családoknak szüksége lehet.
Az apartmanok külön-külön tökéletesek családoknak, baráti társaságoknak, de a ház egyben is kivehető, így kitűnő lehet nagyobb baráti társaságoknak, vagy vállalati, céges rendezvényeknek, csapatépítőknek. Az Urányi János sportcentrum közvetlen szomszédsága miatt akár sporttáborok, sportrendevények szálláshelyének is otthont adhat. A közösségi programok helyszíneként igény szerint a szuterén helyiségben lévő, konyhával felszerelt éttermi részt is a vendégek rendelkezésére tudjuk bocsátani.
Az ingyenes bababarát Kodály Zoltán strand 10 perces kényelmes sétával elérhető. A Gömbkilátóhoz szintén egy rövid gyaloglással fel lehet jutni, ami mellett a Kalandpark és a Bob-pálya, kötélpálya és játszóvár nyújthat szórakozási lehetőséget. Rossz idő esetén az Alfa Családi Játszóház és Vitamin Bárban garantáltan tartalmasan el lehet tölteni az időt pici gyermekkel is. Étterem, fagyizó az apartmantól pár perc sétával elérhető. Számtalan kultúrális és szabadidős program várja az ide érkezőket.
A szálláshely felújítása folyamatos, évről évre tervezünk valamit csinosítani és fejleszteni az apartmanokon a jövőben is. Hiszünk a kétirányú kommunikáció fontosságában és abban, hogy nincs olyan kérdés, kérés, probléma, melyet ne lehetne megbeszélni és megoldani, ezért forduljanak hozzánk bizalommal bármilyen kérdés, kérés esetén.
Mint a Balaton szerelmesei szeretnénk, ha Önök is felfedeznék Balatonboglárt és élveznék a környék nyújtotta színes programokat, a természet, a víz nyújtotta megnyugtató kikapcsolódást, amihez mi a legnagyobb kényelmet szeretnénk biztosítani a szálláshelyünkön.
Programlehetőségek:
A közelben szórakozási lehetőséget kínál a játszótér, vidámpark, cirkusz, biliárd, csocsó, homokos strandröplabda- és focipálya, teniszpálya, konditerem, szauna, uszoda (a kertszomszédban) és sportpálya. Nem messze lovagolhatnak Rádpusztán, gokartozhatnak vagy relaxálhatnak a homokos strandon Balatonlellén, ellátogathatnak az Buborék élményfürdőbe, de akár hajókázhatnak is.
A kitkötöben megtalálhatják a Balaton Csavargőzös Műemlékhajót (interaktív múzeum, kávézó), a Kápolna domb tetején az eldugottabb Szent Erzsébet Emlékpark meghitt ösvényein sétálva tudnak kikapcsolódni.
Itt kerül megrendezésre minden évben még a Balaton-átúszás, a Babel Sound, és a Méta Fesztivál is.
A meleg gyógyvizek kedvelőit várja a közelben Csisztapuszta, Igal, Hévíz. A Hévíz-patakon télen vízitúrázni is lehet, ami hatalmas élmény. Egy kicsit hosszabb kiránduláson romtemplomokat, várromokat látogathatnak, átugorhatnak a festői Somogyi-dombságba, és a környező balatoni településekre.
A belváros is gyalogos távolságon belül van, ahol megtalálható minden, amire szükség lehet: boltok, kávézók, posta, gyógyszertár. Nagyobb bevásárló egységek, úgy mint a Tesco 5 perces autóútra található, de a balatonlellei Aldi és Lidl sincs messze, 7 perc alatt elérhető autóval.
Az bor szerelmeseit is rengeteg program várja: Jazz és a Bor fesztiválja, Borudvar egész nyáron, augusztus 20-i héten a Boglári Szüreti Fesztivál, előtte a Balatonlellei Borhét nyújt lehetőséget a bor szerelmeseinek a borkostolásra.
Foglalj szállást most!