Szálláshely leírása
Üdvözöljük Kedves Vendégeinket!
A Pál Ház vendéglátói szeretettel köszöntik Önöket. Várunk minden kedves idelátogatót, aki szeretne egy korszerűen felszerelt, szép környezetben elhelyezkedő apartmanban pihenni, jól megérdemelt szabadságát eltölteni. Íme néhány információ (a város hivatalos oldala alapján) a varázslatos Hévízről:
A hévízi tó
A hévízi gyógytó vizének hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. A tóban általában mindenhol közel azonos hőmérséklet uralkodik, mert a többirányú vízáramlás, valamint a tó felett elterülő széles páraréteg megakadályozza a víz lehülését. A forrásbarlangból másodpercenként 410 liter 40 C-os víz tör a felszínre. Ennek a vízhozamnak köszönhetően a tó vize három és fél nap alatt teljesen kicserélődik, ezáltal folyamatosan tiszta marad. A hévízi tó medrét vastagon borító gyógyhatású iszap a benne lévő kénvegyületekkel és radonnal a gyógytényezők különleges értékeit képviseli. A víz egyenlő mértékben gazdag oldott és gáznemű anyagokban, egyesíti a különböző gyógyvizek minden kedvező tulajdonságát.
A hévízi gyógykúra az alábbi betegségek esetén javallott:
- reumatikus mozgásszervi megbetegedések;
- csontritkulás;
- degeneratív (kopásos) gerinc-/izületi megbetegedések;
- Bechterew-kór;
- gyulladásos izületi betegségek;
- sérülések és mozgásszervi műtétek utókezelése;
- lágyrész-reuma;
- másodlagos izületi betegségek;
- krónikus, perifériás, az idegrendszerhez kapcsolódó, mechanikai okokra visszavezethető panaszok;
- izületi operációk elő- és utókezelése;
- porckorong műtétek utáni rehabilitáció;
- krónikus nőgyógyászati betegségek.
A kezelések a pillanatnyi javulás mellett hónapokra megakadályozzák a fájdalmak kiújulását.
A gyógyforrás 7 m vastag tőzegből tör a felszínre - a tőzegből kioldva a szteránvázas vegyületeket -, így ösztrogénhatást biztosít a víznek és az iszapnak is. A nyomelemek hatása révén a bőr bársonyos lesz, a többhetes hévízi kúra alatt normalizálódik a bioritmus és a faggyúelválasztás is. A gazdag ásványianyag-tartalom jelentősen hozzájárul a betegségek gyógyításához.
Egy kis történelem
Hévíz
Az ókori legenda szerint a Szent Szűz annak a keresztény dajkának könyörgő imádságára fakasztott forrást, aki egy lebénult gyermeket szeretett volna meggyógyítani. A mélyből feltörő tó meleg vizétől és a gőzölgő iszaptól a sovány, csenevész gyermektest teljesen felgyógyult. A legenda a római korból származik, az említett gyermek pedig nem más, mint Flavius Theodosius kelet-római császár, aki 391-ben a keresztény vallást saját birodalmában államvallássá nyilvánította. A fakasztott forrás azóta is táplálja a világon egyedülálló hévízi tavat.
A hévízi tó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes gyógytava, eredete azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a Balaton környéki bazalthegyek is megszülettek. A víz csodás hatását már őseink is ismerték. A régészeti feltárások arról tanúskodnak, hogy már a kőkorszak végén is éltek itt emberek. Az egregyi dombon ma is látható műemlék templom az Árpád-korban épült, egyedülállóan megőrizve e letűnt kor emlékét. A hévízi tó a Tapolcai-medence vulkáni kúpjaival és a Tihanyi-félsziget forráskúpjával közösen 2003 januárjában felkerült a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság ajánlási listájára.
Egregy
Vajda Ákos körjegyző már 1925-ben felvetette Hévízszentandrás és Egregy egyesítését, ami a terjeszkedéshez szükséges területet is biztosította volna a fürdőhely számára. A két község kapcsolata egyre szorosabbá vált, s az 1943-ban elrendelt egyesülés a háború után hamarosan megtörtént. Egregy hosszú történelmi múltra visszatekintő önállósága ezzel ugyan megszűnt, de az 1992. május 1-jétől városi rangját elnyerő Hévíznek sajátos arculatú városrésze maradt.
A fürdőváros sajátos hangulatú külkerületébe (apartmanunkhoz közel - a szerk.) szívesen sétálnak el a gyógyhelyen pihenő vendégek. A város központjától másfél kilométerre fekszik a falusias hangulatát megőrző, hosszú ideig önálló település. Területe már a római korban lakott volt, amit a ma is látható, késő császárkori sírlelet, az ún. "római sír" tanúsít (Kr. u. IV. század). A közelmúltban lezajlott ásatások igazi szenzációt eredményeztek. A régészek által feltárt területen ugyanis több mint hét évezred leletei kerültek elő, a középső neolitikumtól a IX. századig. A legjelentősebb közülük az a kora császárkorból származó, közel ezer négyzetméter alapterületű, korridoros római villa, amely központi fűtéssel is rendelkezett.
Az egregyi Árpád-kori templomot az üdülőhely gyógyászati központjától 2500 méterre találjuk, a karmacsi-hévízi dombhát keleti lejtőjén. A templom az első pillantásra feltűnően precíz arányaival, nemes egyszerűségével, a pannon tájba való harmonikus beilleszkedésével kelti fel a figyelmet. A meghitt megjelenéssel összhangban állnak a célszerű, hosszú időre szóló építkezés mesterségbeli fogásai. Építésének ideje nem ismeretes. Első, 1341. évi okleveles említésénél jóval korábban készülhetett. A koráról szóló viták során kialakult nézet az építés időpontját a XIII. század második negyedébe helyezi.
A templom a környéken nagy mennyiségben fellelhető pannon homokkőből készült. Épülettömbje hosszanti elrendezésű, hármas tagolású. Nyugaton áll a magas torony, hozzá kelet felé az alacsonyabb és szélesebb hajó, a hajóhoz pedig az alacsonyabb és keskenyebb szentély kapcsolódik. A templom művészileg legszebb része a torony, amelyet nyolcszögű, úgynevezett "csürlős sisak" fed le. A román stílusú templomon a középkorban nem végeztek nagyobb átalakítást. Barokk átalakítása 1731-ben történt, s később többször is renoválták. Az Árpád-kori falusi kistemplomok legfejlettebb típusát mutató, s az egyik legszebb műemlékként számontartott templomot az 1964/65-ös renoválást követően korhű berendezési tárgyakkal látták el.
Ha felkeltettük érdeklődését, tekintse meg szobáinkat, nézze meg fényképeinket, s foglaljon szállást nálunk:
A hozzánk érkező vendégeket komfortosan felszerelt apartmanok várják. Minden szobához külön fürdőszoba (WC+Zuhanyzó+Mosdó) és korszerűen berendezett konyha (főzési és mosogatási lehetőség, valamint hűtőszekrény) tartozik. A kényelmet minden szobában színes televízió és az erkélyen elénk táruló panoráma szolgálja. Ágyneműt, törölközőt, konyharuhát, mosogatószert, WC-papírt biztosítunk. A közelben élelmiszerüzlet, fodrászat, kozmetika, masszázs-szalon, sportcentrum található, illetve az egregyi szőlőhegy és az Árpád-kori templom néhány perces sétával megközelíthető.
A Szobakiadók Szövetségének tagjaként biztosítani tudunk kedvezményes Tófürdő-belépőjegyet, a lánchoz tartozó éttermekben kedvezményes áron fogyaszthatnak. Az apartmanház szomszédságában lévő Amira Hotelben rendkívül kedvezményes áron wellness-szolgáltatást vehetnek igénybe.
Az udvarban zárt parkoló szolgálja vendégeink kényelmét. Kertünkben napozásra nyílik lehetőség. Földszinti apartmanunk mozgásukban korlátozott vendégek számára kényelmesen megközelíthető.
Jó böngészést kívánnak a házigazdák:
a Pál Család tagjai
Foglalj szállást most!